2020. április 10., péntek

Nagypéntek, a könnyek és a Kalasnyikov

Játsszunk egy játékot! Ez lesz az első rész. A mostani helyzet lehetséges megoldásait, lehetséges végkifejleteit vegyük szépen sorban számításba!

És persze vegyük bele a képbe, hogy bizony, még az is előfordulhat, hogy tévedek...

Nem biztos, hogy azért, mert valamit nem, vagy rosszul látok, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy azok, akik ezt a helyzetet alakítják, útközben módosítanak a terveiken, a folyamatok hatásait a helyzet alakításával variálják.

Nem vagyok megmondóember.

Sohasem voltam az! Nagy vonalakban még azt is kijelenthetem, hogy úgysem figyel rám senki. Én pusztán leírom, amit látok, pontosabban leírom Nektek, hogy milyen érzések, képek jönnek bizonyos helyzetekben, bizonyos események hatására. Több, mint három évtizede figyelem a dolgok alakulását, próbálok az események háttere, mozgatórugói mögé belesni...

Jézus teljesen feleslegesen halt meg. Meggyilkolták!

Ezt ma, Nagypénteken teljes bizonyossággal kijelenthetem. A tőzsde küldte a legkegyetlenebb kínhalálba, a kereszt alatt Mária elsírta az összes könnyét...

Az a tőzsde, amelyik most is előre megtervezte ezt az egészet, szerintem már kész vannak az új bankjegyek is, az új bank-jegyek... Csak az léphet majd be, akinek van jegye! Bank-jegye... Belépőjegye... Belépőjegye az új "világba". Az ő új világukba...

Kicsit elkalandoztam, vissza a kiinduláshoz.

Kérdés, hogy azután mi lesz? És az is kérdés, hogy addig mi lesz?

Tehát az első, vagyis az egyik verzió:

Tegyük fel, minden így folytatódik, ahogy most van, sőt a helyzet rosszabb lesz. Bezárt, csődbe ment vállalatok, vállalkozások, elbocsájtott emberek százezrei, fizetés, bevétel nélkül. A számlák viszont jönnek, enni is kell...

Eddig csak a filmekben tapasztalhattunk hasonlót! Persze, nem véletlenül! Az elmúlt évtizedekben a filmekkel (is) üzenték meg, hogy mire készüljünk, mire számíthatunk...

Szépen lassan vagy éppen egyik napról a másikra, egy csapásra leáll minden, összeomlik az ellátási lánc, a boltok üresek, bezárnak...

Mi lesz? Hogyan lesz tovább?

Legfeljebb egy-két napig lesznek türelmesek az emberek, nem tovább.

Első körben csak összeverekednek majd egy kifli miatt, pár nap múlva már súlyosabb dolgok következnek! A rendőrök ezt nem fogják tudni megállítani...

Ahogyan 56-ban is hirtelen fegyverhez jutott a lakosság (különös véletlenek során...), úgy most is megjelennek majd a kézifegyverek a feldühödött és ideges emberek kezében. Hogy honnan, hogyan, az most mellékes.

És itt, ennél a pontnál most befejezem. Nem írom tovább, aki ért, úgyis megértett, aki szerint bolond vagyok, az úgyis elhessegeti a gondolataimat... Csakhogy ezek nem galambok, hogy egy "hess madár, hess..." mondatra elszálljanak!

Legyen egy egészen apró humor is ebben a cseppet sem vidám történetben: bár a Magyar Honvédség kézifegyver állományát nagyrészt a szovjet AK-63D és AK-63F gépkarabélyok teszik ki, és bár van az újabban rendszeresített cseh BREN 2 gépkarabély is, azonban ha úgy alakulna, én az oroszok új kézifegyverét, az AK-12-t szeretném használni!

Íme:




Szóval Nagypénteken, hajnalban ez jutott eszembe.

Illetve ez is! Meg aztán az is, ahogy az ideges, feltüzelt tömegre gondoltam, ahogy üvöltötték anno, hogy: "Feszítsd meg!" Szegény Jézus! Jaj, Atyám, miért?

Egyszer már leírtam Nektek, hogy a keresztre feszítés az egyik legbarbárabb és legbrutálisabb kivégzési mód! Az áldozat rettenetes kínok között hal meg (Jézus is), ez rohadtul nem olyan egyszerű, megható és gyors, mint a rockoperákban és a passió-filmekben látható, szinte "romantikus és hősies" halál.

A rómaiak soha nem engedtek férfiakat a kereszt alá (tehát az összes ilyen témájú történet és festmény, stb. hamis!), ott csak nők lehettek.

Mária, akinek a könnyei megállíthatatlanul potyogtak a nyomorult sivatag homokjába...

Vajon a tömeg ma mit üvöltözne, ha újra így lenne? Számomra ez a tömeg és az a tömeg ugyanaz! 2020-ban sem várok mást a "tömegtől"! 

Várok? Ez így nem pontos! Nem "várok" semmit... Pedig lehetne... A "tömegnek" ma már minden lehetősége meglenne, hogy többet értsen meg a dolgok, a történések miértjéből és hogyanjából, mint amit a tv a szájába rág... Adott a lehetősége, hogy utánajárjon bárminek, egy bizonyos határig, természetesen... De nem! Mi történik most is? Ami a "kommunizmus" sötét 40 éve alatt: "Bemondta a rádió (a tv), akkor úgy van, nem?"

Nem, a francba is, nem!

Ahogy kétezer éve is "megsúgták" a tömegnek, hogy mit kell üvölteni, úgy most is csak szajkózni tudnak, bármit. És ha a "tőzsde" ismét keresztre akarja küldeni Jézust, hát újra üvölteni fogják, hogy: "Feszítsd meg!"

Aztán halomra ölik majd egymást pár nyomorult kifliért és néhány liter benzinért...

Mi pedig csak nézünk könnyes szemmel és azt gondoljuk majd, hogy: "Ilyen nincs..."

És a könnyeink, és Mária könnyei most a porba hullanak majd, itthon, a Kárpátok ölelte Őshaza földjén.

És én most is Jézust látom magam előtt...

A "tömeg" pedig megy vissza a kőkorszakba. Minden értelemben!




A fotók az Orosz Honvédelmi Minisztérium faszbúk oldaláról valók.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Figyelünk Rád, nem vagy "bolond" !!!
Várjuk a folytatást!!