Van egy kertem. Ez nem nagy szó, sokaknak van. Az is igaz, hogy kertet csak úgy lehet igazán szépen művelni, ha az ember ott is lakik, de azért én igyekszem! De bevallom férfiasan, bizonyos okok miatt az idén alaposan elhanyagoltam szegénykémet. De ma vele töltöttem a napomat és ismét felvillanyozott!
A történet egy almafáról szól. Ez a fácska már akkor is ott volt, amikor megvettem a kertet. Soha nem hozott termést, elhanyagolt volt, árva és gondozatlan. Megmetszettem, tavasszal permeteztem, ápolgattam. Minden évben, sok éve már! De ő dacolt velem, nem hozott termést! Azt sem tudom, milyen fajta. (mivel nem vagyok nagy szakértője a növényeknek!) Tudtam, hogy figyel, és magában azon tanakodik, hogy mit tegyen velem?
Ha termést hoz, elveszti a hitemet, amit iránta táplálok, ha nem hoz termést, elveszíthet engem örökre, mert kivágom.
Nem is olyan régen már jött a láncfűrészes ember, hogy kivágja és elviszi tüzelőnek! De meggondoltam magam, nem adom fel! - mondtam magamban és nem adtam a fámat! Az almafa az enyém, bár nem uralkodok rajta (semmin!), azt csinál, amit akar, ott hoz ágat, ahol akar, legfeljebb visszametszem! Együtt tevékenykedünk, ő olyan helyen van, hogy mindig vonzza a tekintetet! Annyi ágat hajtott ki most is, hogy alig fértem hozzá!
És ma végre megmutatta nekem, hogy miért nem szabad feladni és mennyit ér a hit és a remény! Kinyitotta magát végre, hozott nekem egy, azaz 1 db almát! Meghatódtam! Akinek rekeszszámra van almája, az ezt nem is értheti! Annyira boldog lettem, kinevethettek érte, de megköszöntem neki! Még nem tudni, hogy beérik-e, megmarad-e, de bármi is történik vele, bárhogy is alakul a kis alma sorsa, az almafám marad, megmarad nekem, örökre! A természet csodája, volt olyan pillanat, amikor azt gondoltam, hogy most meghálálta, hogy őt tekintem a kert királynőjének!
Miközben egy-egy cigiszünetben az öreg diófa alatt üldögélek nagy magányomban, az almafámat nézem, boldogság és béke tölti el a szívemet, csak nézem és nagyon tetszik! Tettem rá egy cinke odút is, tavaly költöttek is benne, jó volt nézni, ahogy a kis cinkék a repülést tanulják!
Öt éve a cseresznyefámat ellepték a hernyók! Undorítóak voltak (a hernyók mindenhol undorítóak!), és semmit nem tudtam tenni ellenük! Lerágták a cseresznyefa életét, szegény azóta csak úgy vegetált. A múlt évben hozott a támadás óta első ízben termést, de azt hamar, még éretlenül eldobta. Idén ő is feléledt, tele van gyönyörű és finom cseresznyével!
A bodza pedig szörp lesz a vacsorához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése